Kedves
Igazgató Úr, Nevelőink, Ballagó Diáktársaim, Kollégisták!
Amikor az
első napon beléptem ebbe az épületbe, tele volt a fejem kétellyel. Egyszerre
voltam izgatott és ijedt a szülőktől való függetlenedés első lépése miatt.
Visszatekintve egy dologban lehetek csupán biztos: teljesen felkészületlen
voltam a rám váró időszakra, a lehető legjobb értelemben. Magamnak kellett
megtapasztalnom mindent, rájönni a dolgok nyitjára. Beledobtak a mélyvízbe,
hogy megtanuljak úszni, ez pedig hozzásegített, hogy egy feladatban ne a
kibúvót, hanem a megoldást keressem. Azóta öt év telt el: másként nézek az
épületre, ismerem a folyosóit, a parkot, birtokomba vettem a falakat: egy
második otthont kaptam. Öt év telt el, ezt kísérte: nyolc szoba, hat szobatárs,
nyolc nevelőtanár, három utazótáska, hét hátizsák, három tolltartó, többtucat
ételesdoboz és persze megszámlálhatatlan emlék. A túlpörgő, szószátyár tizenöt
éves fiúból, lassan a húszat töltő, állandóan fáradt, kissé talán zsémbes
felnőtt vált. Felnőtt. Bátorkodtam ezt a szót használni, ennek ellenére sokat
kell még tanulnunk mindannyiunknak, hogy azok lehessünk.
Erények, mint a tisztesség, a becsület, a felelősségteljesség, az őszinteség, a
megbízhatóság, az alázat: mind a felnőtt fogalmához kötődnek. Ahhoz, hogy jó
felnőtté váljunk, meg kell tanulnunk gyakorolni őket. Nem elég biológiailag
elérni a felnőttkort. Ezen az úton haladva rituálékon és teszteken megyünk
keresztül. Ilyen rituálé ez a ballagás, ilyen teszt lesz a vészesen közelgő érettségi
vizsga is. A kollégiumi évek során mind ezekhez készítettek elő bennünket. Nem csupán a
függetlenséget tanultuk meg kezelni, más területeken is megismerhettük
magunkat: az együttéléskor a türelmet, az elfogadást, a mindennapokban az
időbeosztást, visszautazáskor a pakolást és az elengedést tanultuk meg. A
tapasztalataim alapján ennél kézzelfoghatóbb dolgok is adódtak, mint például a főzés,
bicikli-, vagy épp villanyszerelés, kibúvó keresése, fali széf applikálása,
halogatás és mosogatás, felolvasás, ministrálás másra testálása. A kezdeti
félelem helyett magabiztosság és életszag lengi körül a végzősöket. Mindezt
pedig a nevelőinknek köszönhetjük, akik nem csak segítették a kollégium
otthonossá tételét vagy utat mutattak: ha kellett, helyre raktak lelkileg és
motiváltak. Ugyanennyi köszönet illeti a társakat, akik nem csak bűntársként,
de barátként vagy támaszként is mellettünk voltak. Láthatták a legjobb és
legrosszabb napjainkat. Az öt évem alatt megismertem rengeteg ikonikus figurát,
akik mind hozzátettek ahhoz, aki vagyok. Olyan dolgok hiányoznak, amik korábban
az őrületbe kergetnek. Legyen az a Freestyle foci, a mulatós, délutáni FIFA bajnokság
a 4-es szobában, trombitaszó vagy a Tarr Béla-filmek és Esterházy Péter. Kicsit
összeszorul a szívem, hogy ezekre a dolgokra egyre kevesebben emlékeztek, a
kollégium is mást jelent majd egy három évvel később érkezőnek.
Most mind itt
állunk a búcsú küszöbén, ki négy, ki ötévi kemény munkával a háta mögött.
Hetedikétől kezdve minden végzősnek számot kell adnia arról, amit sikerült
összeszedni az úton. Információkat kérdeznek majd vissza, központosított
kérdéseket tesznek fel. Biztos vagyok benne, hogy mindenki legjobb tudása
szerint fog válaszolni.
Júliusra lezajlanak a vizsgák, a kezünkbe adják az érettségi bizonyítványt,
azután pedig nem egységesek lesznek azok a bizonyos kérdések, a feladatokat nem
egy központban állítják össze. Kívánom minden jelenlévőnek (különösen az
érettségizőknek címezve), hogy tisztességgel, rengeteg sikerrel vegye az
érettségit követő akadályokat, álljanak fel minden alkalommal, amikor valami
mégsem sikerül, és tartsák a fejükben: Ahol nincs semmiféle kockázat,
bizonytalanság, ott nem lehet szó sikerről sem.
Most eljött a
búcsú ideje. Albert Camus soraival szeretnék elköszönni Önöktől, Tőletek:
„Hinni
akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az
embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt:
senkin nem segíthet.”
Varga Kristóf
Kölcsey Ferenc Gimnázium
