Mindszenty Kollégium: május 2017

Kedves Ballagó Kollégistáink, kedves meghívott Vendégeink: Nővérek, Atyák, Igazgató úr, Kollégák és Kollégisták!

Ismét elrepült egy esztendő, és itt vagyunk, hogy a Jóisten áldását kérve elbúcsúztassuk végzős kollégistáinkat! 6 „Mindszentys”, 4 „Kölcseys” és egy „Széchenyis” diákot.

Még előttetek van egy „szerenádozós” hét, az iskolai ballagások, de fontosnak tartjuk, hogy mi is elbúcsúzzunk Tőletek, így a kollégiumi keretek között!

Az előző napokban sokat töprengtem azon, hogy vajon mit is adhatnék Nektek lelki útravalóul – ami szokásos, véget nem érő szövegelésemmel ellentétben rövidebb, tömörebb, ugyanakkor üzenete akár hasznos is lehet mindannyitoknak! Szeretnék néhány lelki ajándékot jelképesen vándortarisznyátokba átadni, amivel az élet útját járhatjátok: néhány méter türelmet, egy marék bátorságot, egy dalos könyvet, egy doboz jókedvet, nagy csokor mosolyt, egy tükröt, hogy lásd magad. Kenyeret, hogy megoszthasd útitársaiddal. Egy tucat jó tanácsot, amelyekkel másokon segíthetsz. Egy naplót, amelybe az útközben talált jót följegyezheted. Egy lámpát a sötét éjszakába. Egy csipetnyi sót, hogy sohase légy ízetlen. Egy darab szappant, hogy lemosd, ami nem Rád való. Végül egy útikalauzt, amely elvezet Betlehemtől a Kálváriáig.

Egy indiai mese mondja:

Nagy volt a város izgalma, mert a herceg utazott rajta keresztül. Az utakon sort állt a sokaság. Az egyik sarkon egy koldus a sokaság elé tolta a kalapját, és amikor a herceg odaért, felkiáltott:

- Nézd, itt a kalapom, adj nekem valamit!

A herceg odafordult:

- Te adj nekem valamit – válaszolta a koldusnak.

A koldus abban a hitben, hogy a herceg nem értette meg őt, még hangosabban kiáltott:

- Nézd, itt a kalapom, adj nekem valamit!

A herceg azonban ismét kinyitva a kezét, a koldustól kért.

A koldus ekkor dühösen és csalódottan belemarkolt tarisznyájába, és egy marék rizst szórt a kinyújtott kézbe. Aztán betekintve kalapjába, ott ugyanakkora darab aranyat talált, mint amennyi rizst a hercegnek adott.

- Ó, én bolond! – kiáltott fel a koldus-, miért nem adtam neki mindenemet?!

Így vagyunk az élettel is: aki a legtöbbet adja, az kapja a legtöbbet, néha még többet, mint amennyit gondol és remél.

Egy nap sem lehet jelentéktelen az ember életében, mert minden nap:

- Új eseményeket hoz, új lehetőségekkel.

- Új kegyelmeket, erőt és bizakodást.

- Új hitet Istenben és reményt irgalmában.

- Új vétket és újabb megbocsátást.

- Új alkalmakat, hogy másokon segíthessünk.

- Új lehetőségeket előrejutásunkhoz.

- Új embereket, akikkel jót tehetünk.

- Új gondolatokat és terveket.

Nézz bátran elébe az új napnak, és ne hagyd soha figyelmen kívül Isten terveit, hátha éppen a következő hetekben kíván tőled áldozatot!

Isten áldjon és óvjon Benneteket további életetek minden napján is! Kérünk, bocsássatok meg nekem, nekünk, ha úgy gondoljátok, hogy itt bántás ért Benneteket, de nem feledjétek: mindig jobbító szándékkal voltunk néha szigorúabbak!

Végül egyik kedvenc szerzetesem soraival zárom mondandómat:

Te nem gép vagy,

amelyet bizonyos célokra építettek.

Több vagy, mint funkcióid összessége,

Több, mint pozíciód,

foglalkozásod és munkád.

Elsősorban „EMBER” vagy,

hogy élj, hogy nevess,

hogy szeress,

hogy „jó ember légy”!

És ez az egyetlen fontos dolog

ezen a világon!