Ballagási búcsúbeszéd - 2018

Kedves Igazgató Úr, Nevelőink, Ballagó Diáktársaim, Kollégisták!

Amikor az első napon beléptem ebbe az épületbe, tele volt a fejem kétellyel. Egyszerre voltam izgatott és ijedt a szülőktől való függetlenedés első lépése miatt. Visszatekintve egy dologban lehetek csupán biztos: teljesen felkészületlen voltam a rám váró időszakra, a lehető legjobb értelemben. Magamnak kellett megtapasztalnom mindent, rájönni a dolgok nyitjára. Beledobtak a mélyvízbe, hogy megtanuljak úszni, ez pedig hozzásegített, hogy egy feladatban ne a kibúvót, hanem a megoldást keressem. Azóta öt év telt el: másként nézek az épületre, ismerem a folyosóit, a parkot, birtokomba vettem a falakat: egy második otthont kaptam. Öt év telt el, ezt kísérte: nyolc szoba, hat szobatárs, nyolc nevelőtanár, három utazótáska, hét hátizsák, három tolltartó, többtucat ételesdoboz és persze megszámlálhatatlan emlék. A túlpörgő, szószátyár tizenöt éves fiúból, lassan a húszat töltő, állandóan fáradt, kissé talán zsémbes felnőtt vált. Felnőtt. Bátorkodtam ezt a szót használni, ennek ellenére sokat kell még tanulnunk mindannyiunknak, hogy azok lehessünk. 

Erények, mint a tisztesség, a becsület, a felelősségteljesség, az őszinteség, a megbízhatóság, az alázat: mind a felnőtt fogalmához kötődnek. Ahhoz, hogy jó felnőtté váljunk, meg kell tanulnunk gyakorolni őket. Nem elég biológiailag elérni a felnőttkort. Ezen az úton haladva rituálékon és teszteken megyünk keresztül. Ilyen rituálé ez a ballagás, ilyen teszt lesz a vészesen közelgő érettségi vizsga is. A kollégiumi évek során mind ezekhez készítettek elő bennünket. Nem csupán a függetlenséget tanultuk meg kezelni, más területeken is megismerhettük magunkat: az együttéléskor a türelmet, az elfogadást, a mindennapokban az időbeosztást, visszautazáskor a pakolást és az elengedést tanultuk meg. A tapasztalataim alapján ennél kézzelfoghatóbb dolgok is adódtak, mint például a főzés, bicikli-, vagy épp villanyszerelés, kibúvó keresése, fali széf applikálása, halogatás és mosogatás, felolvasás, ministrálás másra testálása. A kezdeti félelem helyett magabiztosság és életszag lengi körül a végzősöket. Mindezt pedig a nevelőinknek köszönhetjük, akik nem csak segítették a kollégium otthonossá tételét vagy utat mutattak: ha kellett, helyre raktak lelkileg és motiváltak. Ugyanennyi köszönet illeti a társakat, akik nem csak bűntársként, de barátként vagy támaszként is mellettünk voltak. Láthatták a legjobb és legrosszabb napjainkat. Az öt évem alatt megismertem rengeteg ikonikus figurát, akik mind hozzátettek ahhoz, aki vagyok. Olyan dolgok hiányoznak, amik korábban az őrületbe kergetnek. Legyen az a Freestyle foci, a mulatós, délutáni FIFA bajnokság a 4-es szobában, trombitaszó vagy a Tarr Béla-filmek és Esterházy Péter. Kicsit összeszorul a szívem, hogy ezekre a dolgokra egyre kevesebben emlékeztek, a kollégium is mást jelent majd egy három évvel később érkezőnek.

Most mind itt állunk a búcsú küszöbén, ki négy, ki ötévi kemény munkával a háta mögött.

Hetedikétől kezdve minden végzősnek számot kell adnia arról, amit sikerült összeszedni az úton. Információkat kérdeznek majd vissza, központosított kérdéseket tesznek fel. Biztos vagyok benne, hogy mindenki legjobb tudása szerint fog válaszolni. 

Júliusra lezajlanak a vizsgák, a kezünkbe adják az érettségi bizonyítványt, azután pedig nem egységesek lesznek azok a bizonyos kérdések, a feladatokat nem egy központban állítják össze. Kívánom minden jelenlévőnek (különösen az érettségizőknek címezve), hogy tisztességgel, rengeteg sikerrel vegye az érettségit követő akadályokat, álljanak fel minden alkalommal, amikor valami mégsem sikerül, és tartsák a fejükben: Ahol nincs semmiféle kockázat, bizonytalanság, ott nem lehet szó sikerről sem.

Most eljött a búcsú ideje. Albert Camus soraival szeretnék elköszönni Önöktől, Tőletek:

„Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt: senkin nem segíthet.”

Varga Kristóf
Kölcsey Ferenc Gimnázium