JELENTKEZÉS
a Mindszenty Kollégiumba
a 2016/2017-es tanévre
A
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium a Notre Dame Női Kanonok- és
Tanítórend által alapított és fenntartott római katolikus szellemiségű oktatási
intézmény.
Az épület középső
szárnyában lévő kollégiumunk 2001 óta biztosít lehetőséget a Zalaegerszegtől távolabb lakó középiskolás lányok
és fiúk befogadására, függetlenül attól, hogy melyik iskolába járnak. Idén 15
évesek lettünk! A 2-3-4-5-8 ágyas, parkettázott szobák a 2-2 szoba közt
elhelyezkedő fürdőszobákkal állnak a diákok rendelkezésére.
A
diákotthon alapvető rendeltetése, hogy biztonságos és nyugodt lehetőséget adjon
a tanulásra, így a tanórákra való felkészülésre. Ezt szolgálja a napi 3 óra
kötelező szilencium, igény és szükség esetén korrepetálással kiegészítve.
Hetente egy
óra csoportfoglalkozás is segíti a csapat összerázódását, együtt gondolkodását.
A tanulás mellett kikapcsolódásként különböző szabadidős tevékenységek közül
lehet választani. Testmozgásra az iskola tornaterme, a kinti pályák és a csodás
kert egyaránt igénybe vehető. Színházbérletet is lehet igényelni. Moziba,
hangversenyre is gyakran eljuthatnak kollégistáink.
Pedagógiai
programunkban kiemelt szerepe van a lelki nevelésnek. A közös szentmisék, lelki
előadások, a segítő beszélgetések, a vidám együttlétek, a karitatív
tevékenységekre való lehetőségek is mind azt szolgálják, hogy a tanulás mellett
a lélek felüdüljön.
Várjuk lányok és fiúk jelentkezését kollégiumunkba a 2016/2017-es
tanévre!
A jelentkezéshez kérjük, hogy szíveskedjenek
a mellékelt jelentkezési lapot kitölteni és címünkre megküldeni.
A jelentkezési laphoz kérjük, hogy
lehetőség szerint plébánosi/hitoktatói ajánlást is szíveskedjenek csatolni.
Jelentkezési
határidő: 2016. május 26.
Beküldési cím:
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Titkársága
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Titkársága
László Ferencné kollégiumvezető
8900 Zalaegerszeg, Zárda u. 21-25.
8900 Zalaegerszeg, Zárda u. 21-25.
A kérelmek várható elbírálása: 2016. június 10.
(Az iskola tanulói az elbíráláskor előnyben részesülnek.)
(Az iskola tanulói az elbíráláskor előnyben részesülnek.)
A kollégiumi beiratkozás időpontja: előreláthatólag 2016.
június 27-28-án az iskola Titkárságán.
Zalaegerszeg, 2015. november 11.
László Ferencné
kollégiumvezető
JELENTKEZÉSI
LAP
a Mindszenty J.
Ált. Isk. Gimn. és Kollégium
Kollégiumába
a 2016/17-es tanévre
Alulírott
……………………………………………………….. (szülő) kérem gyermekem Mindszenty Kollégiumba való
felvételét a 2016/2017-es tanévre.
Gyermek neve:
………………………………………………………………………………….
Anyja neve:
……………………………………………………………………………………..
Születési helye,
ideje: …………………………………………………………………………...
Gyermekem a(z) ………………………………………………………………………….. iskola ……………….
osztályos tanulója lesz a 2016/2017-es tanévben.
Értesítési cím: ……………………………………………………………………………….
Telefon: …………………………………………………………………………………......
E-mail:……………………………………………………………………………………….
Dátum:
…………………………………………….
……………………………………………
szülő aláírása
A jelentkezési lap leadásának határideje: 2016. május 26.
Cím: Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Titkársága,
László Ferencné kollégiumvezető
asszony részére
8900
Zalaegerszeg, Zárda u. 21-25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése