2017. február 23-án tartotta rendhagyó tehetségkutató versenyét és farsangi mulatságát a Mindszenty-gimnázium. Az eseményről Mór Máté kollégistánk, kilencedikes mindszentys diák beszámolóját olvashatjuk.
A Miénk itt a tér! egy tehetségkutató, de a gimnazisták farsangjának is nevezhetjük, ugyanis a rendezvényen az előadás mellett a jelmezeket is értékeli a zsűri. A program kiírása szerint akár egyedül, akár csoportosan is lehetett indulni. Ezzel a lehetőséggel sok diák és több tanár is élt, ugyanis többnyire nagyobb létszámú csoportok léptek fel, ami nekem nagyon tetszett, mert sokkal színesebbé, érdekesebbé tette a produkciók sorát. Amikor egy osztály vagy baráti csapat lép fel, azt jóval nehezebb megszervezni, ellenben a közösséget jobban építi. A mi osztályunk előadásához rengeteg előkészületre volt szükség, főként a sminkelés tekintetében, amihez lány osztálytársaink segítségét kértük. Biztosan komoly munkát jelentett a táncos produkciók előkészítése is, hiszen egy bonyolultabb koreográfiát sok időbe telik megtanulni.
Az előadások után a bálban sokat táncoltunk, és természetesen a bálkirálynő- és bálkirályválasztás sem maradt el. Nagyon jól éreztem magam a farsangon, és ha jövőre nem is lépnénk fel az osztállyal, akkor is eljövök majd, hogy megnézzem a fellépőket.
Az Albatrosz Táncegyüttes mozgalmas koreográfiája |
Weinhoffer Péter kollégistánk, a Zrínyi-gimnázium tanulója orosz abszurd novellákat olvasott fel |
A közönség igazán jól szórakozhatott a mintegy kétórás rendezvényen |
Szöveg: Mór Máté
Kép: Takács Nándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése