Kedves Ballagó Kollégistáink,
kedves meghívott Vendégeink: Nővérek, Atyák, Igazgató úr, Kollégák és Kollégisták!
Ismét elrepült egy esztendő, és
itt vagyunk, hogy a Jóisten áldását kérve elbúcsúztassuk végzős
kollégistáinkat! 6 „Mindszentys”, 4 „Kölcseys” és egy „Széchenyis” diákot.
Még előttetek van egy
„szerenádozós” hét, az iskolai ballagások, de fontosnak tartjuk, hogy mi is
elbúcsúzzunk Tőletek, így a kollégiumi keretek között!
Az előző napokban sokat töprengtem
azon, hogy vajon mit is adhatnék Nektek lelki útravalóul – ami szokásos, véget
nem érő szövegelésemmel ellentétben rövidebb, tömörebb, ugyanakkor üzenete akár
hasznos is lehet mindannyitoknak! Szeretnék néhány lelki ajándékot jelképesen
vándortarisznyátokba átadni, amivel az élet útját járhatjátok: néhány méter
türelmet, egy marék bátorságot, egy dalos könyvet, egy doboz jókedvet, nagy
csokor mosolyt, egy tükröt, hogy lásd magad. Kenyeret, hogy megoszthasd
útitársaiddal. Egy tucat jó tanácsot, amelyekkel másokon segíthetsz. Egy naplót,
amelybe az útközben talált jót följegyezheted. Egy lámpát a sötét éjszakába.
Egy csipetnyi sót, hogy sohase légy ízetlen. Egy darab szappant, hogy lemosd,
ami nem Rád való. Végül egy útikalauzt, amely elvezet Betlehemtől a Kálváriáig.
Egy indiai mese mondja:
Nagy volt a város izgalma, mert a
herceg utazott rajta keresztül. Az
utakon sort állt a sokaság. Az egyik sarkon egy koldus a sokaság elé tolta a
kalapját, és amikor a herceg odaért, felkiáltott:
-
Nézd, itt a kalapom, adj nekem
valamit!
A herceg odafordult:
-
Te adj nekem valamit – válaszolta
a koldusnak.
A koldus abban a hitben, hogy a
herceg nem értette meg őt, még hangosabban kiáltott:
-
Nézd, itt a kalapom, adj nekem
valamit!
A herceg azonban ismét kinyitva a
kezét, a koldustól kért.
A koldus ekkor dühösen és
csalódottan belemarkolt tarisznyájába, és egy marék rizst szórt a kinyújtott
kézbe. Aztán betekintve kalapjába, ott ugyanakkora darab aranyat talált, mint
amennyi rizst a hercegnek adott.
-
Ó, én bolond! – kiáltott fel a
koldus-, miért nem adtam neki mindenemet?!
Így vagyunk az élettel is: aki a
legtöbbet adja, az kapja a legtöbbet, néha még többet, mint amennyit gondol és
remél.
Egy nap sem lehet jelentéktelen
az ember életében, mert minden nap:
-
Új eseményeket hoz, új
lehetőségekkel.
-
Új kegyelmeket, erőt és
bizakodást.
-
Új hitet Istenben és reményt irgalmában.
-
Új vétket és újabb megbocsátást.
-
Új alkalmakat, hogy másokon
segíthessünk.
-
Új lehetőségeket
előrejutásunkhoz.
-
Új embereket, akikkel jót
tehetünk.
-
Új gondolatokat és terveket.
Nézz bátran elébe az új napnak,
és ne hagyd soha figyelmen kívül Isten terveit, hátha éppen a következő
hetekben kíván tőled áldozatot!
Isten áldjon és óvjon Benneteket további életetek minden napján is! Kérünk,
bocsássatok meg nekem, nekünk, ha úgy gondoljátok, hogy itt bántás ért
Benneteket, de nem feledjétek: mindig jobbító szándékkal voltunk néha
szigorúabbak!
Végül egyik kedvenc szerzetesem soraival zárom mondandómat:
Te nem gép vagy,
amelyet bizonyos
célokra építettek.
Több vagy, mint
funkcióid összessége,
Több, mint pozíciód,
foglalkozásod és
munkád.
Elsősorban
„EMBER” vagy,
hogy élj, hogy
nevess,
hogy szeress,
hogy „jó ember
légy”!
És ez az egyetlen
fontos dolog
ezen a világon!
László
Ferencné, Andrea
kollégiumvezető
Zalaegerszeg, 2017. április 27.
 |
| A búcsúztatók |
 |
| László Ferencné Andrea kollégiumvezető búcsúztat |
 |
| A fiúkollégisták részéről Bálint Levente köszön el a végzősöktől |
 |
| Pék Márton búcsúzik a kollégiumtól |
 |
| Végzős kollégistáink |
 |
| Weinhoffer Péter szaval |
 |
| A lányok részéről Lukács Anita búcsúzik |
