Faludy György: Az udvariasság nullája

Freud egyszer arról írt, hogy a civilizáció legfőbb feladata: megvédeni bennünket „a természet” ellen. Feltételezem, hogy „a természet” szóba beleértette az emberi természetet is. Más szóval, hogy nemcsak a minket körülvevő dzsungel, hanem egymás ellen is védekeznünk kell. E téren számos védőeszközt találtunk és sokféle technikát dolgoztunk ki. Gondoljunk az írott nyelvre, művészetre, tudományra, jogrendre, igazságszolgáltatásra, a tolerancia és harmóniára való törekvésre. Mindezeknek, mint civilizációnk szerves részének, egyetlen célja volt és maradt: az emberi boldogság kiteljesítése.

Természetesen nem kell azt képzelni, hogy az ember, ha reggel hazulról elindul dolgára, tudatosan az emberiséget kívánja boldogítani. De amennyiben civilizáltak vagyunk és civilizált országban élünk, úgy azzal a megtanult ösztönnel, mely sokunkban benn lakik, mindenkit könnyed jóindulattal kezelünk, amit udvariasságnak hívhatunk. Az udvariasság a maga módján a társadalom boldogítására való. Egy sor szabály és törvény, mely visszatart attól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak, és e helyett némi örömet vagy legalább kellemességet adjunk nékik.

Gyakran megesik, hogy inkább fájdalmat szeretnénk okozni embertársainknak, mint örömet, de a szabályzás visszatart bennünket, amennyiben civilizáltak vagyunk. Tehát az udvariasságban hamisság is rejlik. Schopenhauer, aki nem állt nagyon távol a cinizmustól, megjegyezte, hogy „az udvariasság hamis pénz; takarékoskodni vele az intelligencia hiányát jelenti”. Máskor viszont a nagymértékű udvariasság lehetetlenné teszi önmagát, és az abszurddal, a lehetetlennel határos.

Ilyen volt ez a francia arisztokrácia XVII. és XVIII. századában. Saint-Simon beszéli el a Mémoires-ban: az egyik herceg kocsija eltörött, mire egy másik herceg meghívta, hogy a maga fogatján viszi el Versailles-ból Párizsba. Útközben rablókkal találkoztak, akik példás udvariassággal kérték őket: adják át pénzüket és ékszereiket. Ezt megtették, és már ott tartottak, hogy a rablók távoznak, mikor az egyik herceg megsúgta a másiknak: sikerült az aranyórát gallérjába rejteni. Mire a másik visszahívta a rablókat az óráért, hogy eleget tegyen az udvariasság szabályainak.

Talán ennél már csak a japán udvariasság bonyolultabb és esztelenebb. Paul Theroux amerikai szerző szerint a japánok odáig tökéletesítették az udvariasságot, hogy nem különböztethető meg a durvaságtól. Mindezek közt meglepett, mikor egyik angol barátom vallomása szerint, melyet e hasábokon közöltem, a magyar jó tulajdonságok közt az udvariasság előkelő helyet foglal el. Meglepett, mert Kanadából jöttem, ahol a formális udvariasságra (az amerikai elárusítók üzleti vigyorán túl) nem fektetnek súlyt. Ehelyett szívélyesek mindenkivel. Torontóban senki ismeretlen nem köszöntött jó napottal vagy jó estéttel, még ha én így üdvözöltem őket, se taxis, se pincér, sem árus az üzletben. Viszont egyik se bánt velem kedvesség nélkül vagy mogorván. Senki, húsz éven át.

Magyarország különbözik ettől. A történelmi katasztrófák sorozatban értek bennünket, mint Európa legtöbb országát, és ezért cinikusak, izgathatóak lettünk, és esetenként több neuraszténiás gyűlölet rágódik rajtunk, mint az amerikaiakban. Ha az udvariasság megszűnik, az erőszak és a gyűlölet lángol fel hirtelen, de ebben a pillanatban még a fogyó udvariasságnál tartunk, és remélni merem, hogy nem fogy el, mint ahogy egyesek szeretnék.

[…]

Lehet, hogy túlzott szerepet tulajdonítok az udvariasság fontosságának […] Mégis elszomorodom az udvariasság látható csökkenésétől köröttünk. Elvégre kissé megkönnyítette az elnehezedő életet. Négy évvel ezelőtt villamosban és autóbuszon az iskolások még felálltak az öregeknek. Manapság már nem állnak fel. Az uralkodó réteg autóin erről, mint annyi másról, még nem szerzett tudomást.

Egyes társadalomtudósok azt gondolják, hogy az udvariasság csökkenése (és közeli eltűnése) az amerikanizmus egyik hatása. Lehet. De annyit szeretnék megjegyezni, hogy a nem nagyvárosok Amerikája jóval szelídebb világ az európainál. Az amerikai tv oly hatásos és olyan idiotikus erőszakkultusza bizonyos mértékig ugyan eltúlozza a valóságot, de az Egyesült Államok nagyvárosai atmoszférájukban és a rémületben, melyet keltenek, Szomáliához és Ugandához hasonlítanak. A kisvárosok Amerikája viszont általában békés és rendezett világ. Udvariassági kódexre nincs szükségük, mert az emberek anélkül is kedvesek egymáshoz.

Európában, éppen ellenkezőleg, szükségünk van reá. Kivált itt, a középen meg keleten, ahol egyeseknek mindig sikerül piszkos és esztelen szenvedélyeket kelteni.

Hadd fejezzem be e kis elmélkedést az írónő, Freya Stark szavával, aki múlt hónapban hunyt el, százéves korában: „Az udvariasság olyan, mint a nulla a számtanban. Egymagában mit sem jelent, de sokat változtat azon, amihez hozzátesszük.”

Részletek Faludy György Az udvariasság nullája című esszéjéből. Takács Nándor búcsúztató gondolatai kíséretében elhangzott az április 24-i kollégiumi ballagási ünnepségen.

A kép forrása: moly.hu 

Ballagás - 2018. április 24.

Kedves Ballagó Kollégistáink, kedves Vendégeink, Kollégák és kollégisták!

Nehéz ilyenkor megszólalni és főleg aránylag röviden, bölcs útravalóul szolgálni! Ezeknek a mondatoknak erejük és felelősségük van. „Földi életünk igazi története nem más, mint mélyen érintő találkozások és rátalálások sorozata, írta Henry Newman bíboros és így folytatta: A legmélyebb emberi találkozások pedig belenyúlnak a transzcendens világba, vagyis Istenhez kapcsolnak bennünket”, most is itt éppen ebben a pillanatban is a szép kis kápolnánkban. Ismét gyorsan elmúlt egy esztendő. Tavaly még Ti búcsúztattátok a végzősöket, most pedig már Tőletek búcsúzunk!

Kedves Végzős Kollégistáink! Igyekeztünk úgy élni Veletek Mindszenty Kollégiumunk közösségében, hogy egymástól figyelmet és elfogadást kapjunk. Igyekeztünk Titeket olyan felnőtté nevelni, akit nem az indulatok hajtanak, hanem józanul tud tervezni és dönteni. Aki távlatokban képes gondolkodni. Aki elfogadó és nyitott, de van saját elképzelése és útja. Aki felelősséget tud vállalni a körülötte lévőkért! Aki ismeri a kimondott szó erejét és értékét. Arra is tanítottunk Titeket, hogy akkor lehettek biztos pont mások számára, ha ismeritek, és elfogadjátok saját magatokat értékeitekkel és gyengeségeitekkel együtt, mert akkor megérthetitek, hogy nem csak Nektek vannak értékeitek és gyengeségeitek, hanem a többi embernek is. És akkor már csak egy lépésre van az elfogadás és a megbocsájtás. A mai nap egy olyan alkalom, amikor közösen, kézzelfoghatóan megélhetjük, hogy az utaknak - melyen haladunk - értelmük van, mert elvezetnek valahová. Sőt azt is, hogy az utaknak nem csak értelmük, de céljuk is van. És mi abban is hiszünk, hogy végül minden út egyetlen közös célban fut majd össze.

Azt kellene kívánnom, hogy legyen az életetek akadályoktól, nehézségektől mentes, de elárulok egy titkot: ez nem lehetséges. Így inkább azt kívánom, hogy mindig legyenek olyan célok az életetekben, amikért érdemes erőfeszítéseket tenni, és a célok elérésekor semmivel fel nem érő örömöt átélni! „Az élet legérdemesebb időszakai sokszor akkor történnek velünk, amikor nehezen elérhető célt tűzünk ki magunk elé, és amikor minden képességünket igénybe kell venni annak eléréséhez.” Hiszem, hogy elindultatok egy úton, amelynek végén egy érezni, szeretni, segíteni tudó, kitartó, becsületes felnőtt áll. Szeretném, ha a jövőbe vetett hittel, bizalommal és erős akarattal lépnétek át a felnőttkor küszöbét, mindenkor bízva az isteni gondviselésben!

Szívből kívánom nevelőtársaimmal együtt, hogy további életetek is értelmes és életteli legyen a jó Isten áldásával és oltalmával! Kedves Ballagók! Kalandra fel!

Isten kísérje végig utatokat!

László Ferencné Andrea
kollégiumvezető

Zalaegerszeg, 2018.április 24., Szent György napján

Fotók: Takács Nándor

A végzősöket Hidasi Karina búcsúztatta

Andi néni ünnepi beszédét mondja el

A ballagó kollégisták nevében Varga Kristóf búcsúzik

A ballagó fiúk...

...és lányok

Hogyan jutunk el az összeszedettséghez?

"Először is a vallásos kontempláció által. Állandóan benne maradunk a feszültségben, hogy elintéznivalónk van, és sokan a munka ellentéteként csak az üdülést vagy a szórakozást ismerik.

Világosan fel kell ismernünk azokat az akadályokat, amelyek ma jobban mint valaha, útjában állnak az összeszedettségnek és a kontemplációnak, és igyekeznünk kell őket különböző módokon elhárítani.

Szenteljünk mindennap bizonyos időt a bensőséges imádságnak. Igazán fel kell oldanunk az aktivitás görcsét. A belső imádság minden tevékenységből eredő feszültségnek az ellentéte: csak akkor tudjuk gyümölcsözően gyakorolni, ha sikerül kikerülnünk az ügyintézés ritmusából.

Be kell kapcsolnunk napjaink menetébe egy-egy felpillantást Istenhez, olyan felpillantást, amelyben egy pillanatra mindent elfelejtünk, és Isten jelenlétébe helyezzük magunkat.

De nem csak az elintézendő feszültsége, hanem a szórakozottság és a periferiális otthonosság is nagy akadálya az összeszedettségnek. El kell kerülnünk minden olyant, ami a szenzációéhségünkre apellál. Óvakodnunk kell attól, hogy kíváncsiságunknak engedve szellemünket felesleges dolgokkal töltsük meg. El kell kerülnünk a felesleges beszélgetéseket, tartalmatlan fecsegéseket.

A hallgatásnak nagy jelentősége van az összeszedettség elérésében, lelkünk regenerálódásában. El kell jutnunk a belső csendhez. A külső hallgatás is elengedhetetlen feltétele az összeszedettségnek.

Nem csak a hallgatás, az egyedüllét is szükséges időről időre az összeszedettséghez.

Végül nem szabad elfelejtenünk, hogy az összeszedettséghez bizonyos mértékű szellemi frissesség is szükséges. Elveszítjük az ellenőrzést reakcióink felett. Éppen a túlságos fáradság szolgáltat ki bennünket a helyzetek öntörvényszerűségének, és mindenekelőtt saját jellegzetes hibáinknak, oda vezet, hogy védekezés nélkül kaphatók leszünk mindenre, és hajlandók vagyunk a saját természetünk szerint reagálni ahelyett, hogy szabadon és szankcionáltan foglalnánk állást.

Ezért elengedhetetlen az összeszedett élethez a megfelelő kikapcsolódás és bizonyos mennyiségű alvás is. Nem lehetünk mindig intenzívek, mivel szellemi-testi lények vagyunk.

Az igazi kereszténynek nem kellene semmi mást keresnie és semmi más után vágyódnia, mint Krisztus után."

Dietrich von Hildebrand: Átalakulásunk Krisztusban (1948. Részletek, szerkesztve.)

Forrás itt.

A kollégiumi élet örömei

Az elmúlt időszak rendezvényeiből és eseményeiből Mohos Kinga tanárnő készített képes bemutatót, mely megtekinthető ezen a linken.

Akikre büszkék vagyunk...